Újévi gondolatok őszintén – évértékelő 2025-ről.
Ez egy jó sz@r év volt. Bátran le merem írni. Ha megkérdezik, ki is mondom.
Nem tudom, mit vártunk tőle … ha neked is angol a google naptárad és visszanézel, szerdával indult, szóval, az első 3 nap W – T – F … és tényleg ilyen volt, állandó #wtf? érzés, heti pofáraesésekkel.
Én idén lettem 50. Ez önmagában okoz némi sokkot. Nekem a hozott egy remek szívritmuszavart, annyira ráfeszültem a születésnapomra, két hétig tüneteltem, 120 feletti nyugalmi pulzus konstans, nem aludtam, minden bajom volt, aztán kiderült, hogy „csak” a krónikus stressz, ami az addigi hónapokban ért. Szóval a diagnózis átmeneti volt és megúsztam, hogy betegnek kelljen gondolnom magam, ami piszok mázli, mert nagy terveim vannak a jövőre nézve 🙂
Válságok, irányvesztés, pánik
Egy ideje sok nehézségen mentem keresztül; magánéleti válság, diplomamunkák, egyetemmel járó feszültség, munka és pozícióvesztés, weboldal feltörés, nulláról felépítés, új utak keresése és bizonytalanság a köbön, életközép, menopauza, rengeteg változás, fel nem dolgozott veszteségek és traumák sora – már akkora batyum volt, amit nem bírtam el. Sőt, valójában azt sem tudtam, mit bírok el egyáltalán.
Sok ezek közül továbbra is fennáll (nem olyan egyszerű mindent is megoldani), de rajta vagyok.
A posztot meg nem panaszkodásnak írom, hanem azért, mert meg szeretném mutatni, hogy egy csomó dolgot tehetünk azért, hogy kirángassuk magunkat a szmötyiből – és ez abszolút illeszkedik a funkció & forma tematikájába, itt ugyanis test-lélek-szellem fejlesztése együtt zajlik.
…de mi ez az aranyozott barack?
Valószínű, hogy láttál már képeket arannyal összeragasztott kis cserép / kerámia edénykékről. Ez egy fél évezredes múltú japán javítási technika, a kintsugi. A lényege az, hogy az összetört edényeket arany vagy más fémporral kevert, vagy bevont ragasztóanyaggal illesztik össze. A technika mára a fenntarthatóság szimbólumává is vált, de a lényege tulajdonképpen az értékálló helyreállítás művészete.
Amiért ezt a szimbólumot választottam, az pont ez az áthallás – az értékállóság.
Porcelán barack persze nincs, ez egy rajz, – de most én vagyok ez a barack.
Amit látnod kell, az az, hogy semmi nincs, ami ne tudna valahogy megsérülni, leesni, összetörni, széthullani. Bármilyen jó, szép vagy hasznos valami, sérülhet.
Ugyanígy sérülhetünk mi is, fizikailag és lelkileg is. És van, amikor összetörünk, darabokra hullunk, és lehetnek apró részek belőlünk, amiket soha többet nem találunk meg.
A feladat nem az tehát, hogy visszavágyjuk a sérülésmentes állapotunkat, mert az óhatatlanul keserűséget fog hozni. Egyszerűen nem tudunk ugyanazokká válni, mint a törés előtt.
Azt hittem, 2025. a fejlődésről, felállásról, újraépítésről szól
Valójában egy óriási megtorpanás volt, mert csak nézegettem a porcelán darabkáimat, és pánikszerűen akartam újra és újra egyben látni őket. Nem ment. Nagyon nem találtam fogást az egészen. Akármihez nyúltam, valahogy mindig a hiányzó részek nagyítódtak fel. Veszteségfókuszom lett és nagyon fájt.
Hónapok után kezdtem el észrevenni, hogy jönnek szembe mások, különböző életterületekről, ismerősök és sok-sok ragyogó ismeretlen, akik mindig adtak nekem egy darabot az elveszettekből, vagy ők voltak a ragasztók, netán az arany.
Elkezdtem meglátni, hogy melyik részeket tudom összeilleszteni, hova mit tegyek, hogy alakuljon az egész.
Csend, megállás, figyelem
Sokszor azt hisszük, az összeomlások olyanok, mint egy nagyobb döccenő – túljutunk, felállunk, megyünk tovább, minden pipa. Szerintem meg kell engedni magunknak, hogy megálljunk, amikor szétestünk.
Álljunk csak egy kicsit csendben, hagyjuk, hogy átmenjen rajtunk a veszteségek serege, és kezdjünk el figyelni, mi minden jön. Jönnek majd szembe mások, akik megmutatják a széthullott darabjainkat, kezünkbe adják és mondanak hozzá pár jó mondatot. Mindegyikük egy kicsit továbbsegít, összeszed, helyrerak.
Továbbiak
Ha figyeled a többieket, látni fogod, hogy egy bizonyos kor és élettapasztalat felett bizony mindenki egy aranyozott szilva, vagy mangó, vagy krumpli 😉 – és én is kezdek egy aranyozott barack lenni, amit az értékmentés aranya fog egybe. A sérüléseim megvannak, a forradások hozzám tartoznak, de nem elvesznek belőlem, hanem hozzám tesznek és összetartanak.
Hogyan tovább?
A felállás lehet egy pillanat, de tapasztalatom szerint inkább egy folyamat. Onnan tudod, hogy elkezdődött, hogy tudatosítod a jeleit:
— Minden nap, amikor már újra (jól) eszem.
— Amikor megy annyi mozgás, amennyit szeretnék, úgy, ahogy szeretném.
— Amikor leteszem azt, ami hátráltat.
— Találkozom rendszeresen a barátaimmal.
— Jóízűeket nevetek.
— Újra rendszerekben gondolkodom.
— Tervezek, előre gondolkodom.
— Van szellemi kihívás.
— Jól alszom.
— Gyógyító személyekkel veszem körbe magam.
— Képzem magam.
… és még annyi minden lehet.
A 2026-os év nem egy „új én”-nel indul,
hanem ezzel. Repedésekkel. Tapasztalattal. Határokkal.
Nem lettem új.
Csak összeraktam magam — most ez elég.
Innen megyek tovább, és ha azt érzed, jönnél velem, csatlakozz a Fb csoportunkba!
Együnk jókat jó minőségben, beszélgessünk, cseréljünk tapasztalatot, menjünk kirándulni, mozogni, találkozzunk, épüljünk, szépüljük.
És pipálj ki minél többet a fenti listából!
❤️
