Növényi gyógyhatású anyagok eredete, fitoterápia használatának létjogosultsága napjainkban
Nem mondok újat azzal, hogy a régi idők embere viszonylag ritkán nyúlt pirulákhoz, mert nem voltak elérhetők. Gyógyítani viszont minden időben gyógyítottak, mikor sámánok, mikor kuruzslók, néha vajákosok, aztán még papok, alkimisták és orvosok is. Meg sokan mások.
A gyógyításhoz egészen változatos dolgokhoz nyúltak, mai szemmel egy rakás őrültséget is csináltak (vércsapolás, higanyfogyasztás, pocsolyában fürdés, múmiapor, koponyalékelés …. ) – ám egy biztos, az emberiséggel egyidős a környezetünkben fellelhető gyógynövényekben lévő hatóanyagok használata, azaz a fitoterápia.
Utóbbiak jól alkalmazva meglehetősen hatékony kezelési módokat kínáltak, rengeteg közülük kiállta az idők próbáját és számos napjainkban elérhető készítmény (táplálék kiegészítő, gyógyszer, kenőcs, kozmetikum) alapanyagát alkotják, akár önmagukban, akár más kémiai vegyületekkel keverve.
Hogy kerül ide az alkímia?
Nos, Paracelsus (Teophrastus von Hohenheim, 1493-1541) – svájci orvos, vegyész és gondolkodó – valójában egy fura alkimista volt, aki kevésbé az arany előállításán munkálkodott, mintsem azon, hogy a Európa szerte tett utazásai és kutatásai során megismert anyagokat és azok hatásait a gyógyítás szolgálatába állítsa. Tőle származik az „anyagban rejlő titkos erő” illetve az „ötödik lényeg” kifejezés (latinul arcanum, és quinta essentia névvel illette ezeket). Előbbivel az egyes növények, növényi alkatrészek azon hatóanyagára utal, ami a gyógyításért, vagy magáért a hatásért felel és összeköttetésben van az utóbbival; a világmindenség legbelső lényegével, ami a 4 fizikai felett áll.
A filozófiában és az alkímiában kulcsfontosságú volt annak a spirituális, megfoghatatlan, anyagtalannak a kutatása, amit a négy alapelem (föld, víz, levegő, tűz) mellett a dolgok legmagasabb rendű, legbensőbb lényegének, titkos erejének gondoltak. Már Arisztotelész utalt az éterire, mint ötödik elem.
Paracelsus hitte, hogy a tünetek enyhítésénél több az orvoslás; gyökérokokat keresett a betegségek mögött. Rengeteg gyógyhatásúnak vélt anyagot kutatott ki, rendkívül fontos és a tudomány szempontjából előrevivő felfedezéseinek egyike volt, hogy az esetek többségében a hatóanyagot nem tartalmazza az egész növény, csak annak valamely része, vagy egyes részei sokkal nagyobb koncentrációban, esetleg könnyebben elérhető formában.
Természetesen – ahogy ez nagy hatású gondolkodókkal lenni szokott – őt is rendkívül sok kritika érte korában, némelyek az ördög doktora jelzővel illették, utólag pedig nyilván bebizonyosodott, hogy mégis sok esetben jófelé keresgélt;
a modern farmakológia alapjait fektette le azáltal, hogy a gyógyítást megfelelő kémiai anyagok ÉS fitoterápia – azaz a növényi alapanyagok együttes használatával látta biztosíthatónak.
A növények hatóanyagait desztillálással, fermentálással és lepárlással vonta ki vagy állította elő,
ezeket folyamatosan ki is próbálta, saját magán is tesztelte.
Jöhet egy gyorstalpaló a fent említett eljárásokból? Neeem, nem tanítunk ilyesmit, de a folyamatot érdemes megismerni, hogy tisztában legyünk a különbségekkel.
Desztillálás (distillatio)
A desztillálás során növényi elemekből hő és gőz segítségével illékony anyagokat vonnak ki.
Az alapanyagot közvetlen hő vagy vízgőz segítségével hevítik, melynek eredményeképp az illóanyagok elpárolognak, felszállnak. A felszálló hő vagy gőz ezeket az anyagokat magával viszi – és mivel az egész egy zárt rendszerben történik – a hőhatástól távolabb kerülve a „pára” kondenzálódik; lehűl és újra folyékony halmazállapotot vesz fel. Az így visszanyert folyadék nem homogén, alul a vizes rész, felül pedig az illóanyag koncentrálódik, többnyire olaj formájában.
Ezeket a későbbiekben általában elválasztják egymástól, melyek eredményeképp jön létre az illóolaj és a hidrolátum, vagy másnéven virágvíz.
Illóolaj: a növények aromás részeiből származó, erősen koncentrált biológiai hatású illékony (lipofil = zsíroldékony) folyadék.
Hidrolátum vagy virágvíz: a növény vízben oldódó komponenseit is tartalmazó folyadék, melyet a desztilláció során nyerhetünk ki. Hatásában sokszor gyengébb vagy más, mint az illóolajé.
A desztilláció eredményeképp egy rendkívüli hatóanyag-koncentrátumú folyadék jön létre, melyből nagyon kevés is elegendő a hatás eléréséhez. Ezen felül ez a legtermészetesebb kivonási eljárás, mivel semmilyen szintetikus oldószert nem alkalmaz.
Jelentős mennyiségű illóolaj nyerhető ki például az eukaliptusz, gyömbér, kamilla, rózsa, levendula, menta, és rozmaring egyes részeiből.
Lepárlás
A desztillációval nagyon hasonló folyamat, ám leginkább alkoholok esetében használjuk a magyar nyelvben. Többnyire fermentált folyadékoknál alkalmazzák, hogy az alkoholt elválasszák a víztől. Amennyiben gyógyhatású termék – például keserűlikőrök – előállítása a cél, ez a megfelelő eljárás.
Fermentálás
Maga a fermentálás egy biológiai erjesztési folyamat, melynek eredményeképp a különböző mikroorganizmusok – mint a baktériumok és gombák – lebontják a szerves összetevőket. Az organikus anyagokból cukrok, cukoralkoholok, gázok, savak keletkezhetnek, melyek tartósítják az eredeti alapanyagot. A folyamat erejét Paracelsus az alapanyagok érési folyamatában látta, úgy vélte, ez növeli a hatóanyagok potenciálját, javít a kinyerhetőségükön, sok esetben pedig azt látta, hogy azok új, hatékonyabb vegyületekké alakulnak át.
Olajok, vizek, szeszek … Mi lehet még a fitoterápia eszköze?
Túllépve az „ördögi doktor”-on nézzük meg, melyek azok a módszerek, amikkel otthon, lepárló és egy komplett labor nélkül is viszonylag könnyen hozzájuthatunk a fitoterápia nyújtotta előnyökhöz.
Legkézenfekvőbb megoldás elsőre magának a növénynek az elfogyasztása lenne, viszont sok gyógynövény esetében ez vagy nem biztosítana kellő hatóanyag koncentrációt, vagy éppen azzal járna, hogy az adott növény olyan részét is elfogyasztanánk, ami nem hasznos számunkra, esetleg éppen kellemetlen tüneteket okozhat, netán káros is lehet.
Akkor tehát mégse együnk meg mindent tetőtől talpig, gyökértől virágig, héjastul…
Vannak viszont olyan növényi alkotók, amiket egy egyszerű préseléssel ki tudunk nyerni, majd azonnal felhasználni / fogyasztani. (Ilyen a kövirózsa leve, aloe vera lé vagy zselé, búzafűlé)
És a teák?
Ha nagyon le akarnánk egyszerűsíteni a dolgot, mondhatnánk, hogy készítsünk teát – kábé bármiből, ami használhat. A helyzet azért nem ennyire „mezei” (vagyis … ).
Nem mindegy ugyanis, hogy a vizes kivonási eljárások melyikét alkalmazzuk, hogy elkerüljük a hatóanyagveszteséget.
A gyógyteák területén maradva készíthető:
- forrázat: a növényre forrásban lévő vizet öntünk, 10-20 perc után leszűrjük. (kakukkfű, pongyola pitypang, citromfű, bodzavirág, hársfavirág)
- főzet: 5-25 percig főzzük a növényt, melyet melegen átszűrünk. Ez az eljárás az illékony anyagok elvesztésével, a C-vitamin lebomlásával jár, tehát ezeket máshonnan kell pótolni adott esetben. (zsálya, zsurló, kutyabengekéreg, ginzeng, gyömbér, golgotavirág)
- macerátum (áztatással): szobahőmérsékleten akár 8-12 órán át történő áztatás vonja ki a hatóanyagot (fehér fagyöngy, körömvirág, rózsavirág)
Komplexitás
Tudjuk, hogy egy növény nem egyenlő csupán egyetlen hatásos vegyülettel, ami a gyógyításért felel. Nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a növényben fellelhető hatóanyag sem feltétlenül egy vegyület, hanem lehet az egy vegyületcsoport – továbbá a hatóanyagon felül szinte biztosan található az adott növényben egy rakás olyan kísérőanyag, ami magának a hatóanyagnak a hatását segíti, gátolja vagy módosítja.
Sőt, vannak olyan gyógyhatású szer-csoportok, amelyek más-más növényekből származhatnak, de azonos hatást érhetnek el, támogathatják (szinergikus hatás), többszörözhetik (potencírozó hatás) vagy kiegyensúlyozhatják, bizonyos esetekben azonban kiolthatják egymás hatását (antagonista hatás).
Éppen emiatt a növényekkel való gyógykezelés során is maximálisan figyelnünk kell a gyógynövénytársításokra és természetesen a mellette alkalmazott vagy alkalmazni kívánt kémiai gyógykezelésre való hatásukra. Ne essünk abba a hibába, hogy legyintünk: „Áhh, ez csak egy tea!” Legyünk mindig körültekintőek és kérjük fitoterápia területén jártas segítő ajánlását!
Az egyes gyógyhatású növényekről, arról, hogy melyik mire használható, továbbá a fitoterápia nyújtotta óriási lehetőségekről a sorozat következő részében írunk. Konkrét kérdés esetén írd meg üzenetben.
Az oldalon található képek forrása:
@Micheile Henderson – unsplash
@Závori Karolina – saját
