– azaz visszatérés a természethez.
Amit látsz, az csak egy vízcsepp? Vagy valami komplexebb, természet-közelibb, nagyobb része?
Amikor egyensúlyunkból kibillent önmagunkat rendezni kezdjük, szinte ösztönösen fordulunk a természethez. Kilépünk a mindennapokból és leülünk egy parkban. Beszívjuk a föld és a fű illatát, vízparton a párát, illanó gyors kis szagokat. Vagy elmegyünk messzire nézni, hogy megtapasztaljuk problémákkal telt önmagunk kicsinységét a világ békés hatalmasságával szemben. Növényt ültetünk, szőrös állatokat simogatunk, hagyjuk, hogy a szél a hajunkat kócolja, nagy levegőt veszünk. A természet itt van, elérhető körülöttünk. És amikor jól akarunk lenni önmagunkban, önmagunkkal – akkor többször kell hozzá fordulnunk, töltekeznünk belőle, mint előtte.
